Közérdekű
Közérdekű
Már csaknem az összes szervátültetett túl van a második oltáson
Privátbankár.hu | 2021. december 7. 11:12
Egészen pontosan a 95 százalékuk. 54 százalékuk pedig november közepéig már a harmadikat is felvette – derül ki egy friss felmérésből. Az eredmények megmutatják azt is, hogy egy betegeket összefogó szervezet milyen komoly hatást képes gyakorolni közösségére az egészségtudatos viselkedés érdekében.
Közérdekű
Sok halott, kifulladóban az oltási akció
Privátbankár.hu | 2021. december 7. 09:22
Az elmúlt huszonnégy órában 224-en veszítették az életüket a koronavírus által, ennél több halottra csaknem nyolc hónapja volt példa. Első oltást már csak valamivel többen, mint 2800-an vettek fel, ez a legalacsonyabb érték az oltási akció november 22-ei elindulása óta.
Közérdekű
New Yorkban már a magáncégeknél dolgozóknak is kötelező beoltatni magukat
Privátbankár.hu | 2021. december 7. 06:21
Eddig ez csak a város alkalmazásában álló dolgozók számára volt előírás, december 27-étől már a város magántulajdonban lévő vállalatai és üzletei által foglalkoztatottaknak is az lesz.
Közérdekű
Kijöttek a szennyvízadatok: ezekben a városban rosszabbodott a helyzet
Privátbankár.hu | 2021. december 6. 15:36
Továbbra is emelkedést mutat a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja.
Közérdekű
3 helyett 5 százalékkal emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2021. december 6. 14:54
Erről Orbán Viktor tett bejelentést.
Közérdekű
A nap képe - Mikulások kaptak szurit az oltási akcióhéten
Privátbankár.hu | 2021. december 6. 13:51
A Mikulás apropóján voltak, akik jelmezben mentek oltakozni. A statisztikák szerint elsősorban a második és harmadik oltást veszik fel az emberek, az elsőre kevesen jelentkeznek.
Közérdekű
Majdnem félezer covid-áldozat volt a hét végén, csak a 3. oltás halad jól
Privátbankár.hu | 2021. december 6. 09:41
Összesen 586-an vannak lélegeztetőn, százezren kapták meg a harmadik oltást.
Közérdekű
Rusvai Miklós: Ne bántsuk az omikront, lehet, hogy jót tesz velünk
Privátbankár.hu | 2021. december 6. 08:21
A víruskutató meglepő véleményt tett közzé.
Közérdekű
MOK: 125 intenzív osztályon kezelt betegből 87-en nincsenek beoltva
Privátbankár.hu | 2021. december 3. 14:21
És átlag 70 fő van altatva, lélegeztetőgépen.
Közérdekű
December 8-tól lehet regisztrálni az 5-11 éves gyerekek oltására
Privátbankár.hu | 2021. december 3. 12:19
Oltópontokon és rendelőkben is kaphatják majd a vakcinát, értesült a HVG.
Közérdekű
Újabb szomorú mérföldkőhöz értünk a hazai Covid-áldozatok számában
Privátbankár.hu | 2021. december 3. 09:18
És megint több mint 10 ezer új fertőzöttet azonosítottak 24 órán belül.
Közérdekű
Rekordszinten van a 15 év alatti koronavírus-fertőzöttek száma
Privátbankár.hu | 2021. december 2. 09:31
Két hét alatt megháromszorozódott, és rekordszinten van a 15 év alatti koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon – derül ki az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ adataiból. A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szerint is sokkal több gyerek kerül kórházba.
Közérdekű
Drámai helyzet, 200 fölött az elhunytak száma
Hollós János | 2021. december 2. 09:14
Legutóbb április 17-én volt ennél több elhunyt. Akkor 241-en haltak meg.
Közérdekű
Változás az Mfor.hu-Privátbankár.hu és a Piac&Profit lapok vezetésében
Privátbankár.hu | 2021. november 30. 18:30
A portálok ars poeticája a személyváltást követően sem változik, továbbra is a független, minőségi újságírás és hiteles tájékoztatás mellett elkötelezett az új vezetés.
Közérdekű
6390 az új fertőzött, elhunyt 195 beteg
Hollós János | 2021. november 30. 09:36
Új adatszolgáltatást írt elő az Országos Kórházi Főigazgatóság a kórházaknak, és ez okozta, hogy a hétvégén csaknem húsz százalékkal kevesebb lett a lélegeztetőgépen kezelt betegek száma.
Közérdekű
Biztossá vált, mikortól oltják az 5-12 éveseket
Privátbankár.hu | 2021. november 28. 17:27
Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter Facebook-oldalán megerősítette, hogy december 20-ától kezdődik e korcsoport oltása.
Közérdekű
Rusvai Miklós: csak tavasszal üthet be az új szupermutáns
Privátbankár.hu | 2021. november 28. 10:19
A virológus változatlanul úgy véli, a mostani magyarországi járványhullám december elején tetőzik, azaz még karácsony előtt veszít a lendületéből.
Közérdekű
Az új szupermutáns miatt megint nehezebb lesz bejutni Angliába
Privátbankár.hu | 2021. november 28. 09:17
Ismét PCR típusú koronavírus-szűrésnek kell alávetniük magukat érkezésük után mindazoknak, akik külföldről Angliába utaznak, és a negatív teszteredmény megérkezéséig a beutazóknak tartózkodási helyükön elkülönítésben kell maradniuk.
Közérdekű
Izraelbe már tilos a beutazás a szupermutáns miatt
Privátbankár.hu | 2021. november 28. 08:13
Izrael lezárja határait a külföldiek előtt az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) Dél-Afrikából indult variánsa miatt - jelentette be szombat este Naftali Bennett izraeli miniszterelnök.
Közérdekű
Boldogkői Zsolt: a kevésbé fejlett oltások jobban védhetnek az új variánstól
Privátbankár.hu | 2021. november 27. 15:39
Karikó Katalin, Boldogkői Zsolt és Rusvai Miklós is megszólalt az új, Dél-Afrikában azonosított koronavírus-mutációval kapcsolatban. Karikó arról beszélt, hogy a Pfizer gyorsan kifejlesztheti az Omicron ellen is hatásos vakcinát, Boldogkői szerint viszont egyelőre a vektorvakcinák, de még a kínai oltás is jobban védhet ellene, mint az mRNS-vakcinák.
Közérdekű
Közel 12 ezer újabb fertőzött, 162 újabb áldozat
Privátbankár.hu | 2021. november 26. 09:20
Az oltási akcióhéten eddig 63 ezer korábban oltatlan ember döntött úgy, hogy felveszi az első oltását.
Közérdekű
Orbán Viktor: a harmadik oltás a megoldás
Tiszai Balázs | 2021. november 26. 08:39
Ha elegen veszik fel a harmadikat, akkor nem lesz szükség az ország lezárására, magyarázta a miniszterelnök.
Közérdekű
December 5-éig meghosszabbította a kormány az oltási akcióhetet - jelentette be Orbán Viktor
Privátbankár.hu | 2021. november 26. 07:49
A kormányfő szerint idén lehet a tavalyinál jobb karácsonyunk.
Közérdekű
Friss kutatás: a Sinopharm adja a legkisebb védettséget
Privátbankár.hu | 2021. november 25. 15:45
Egyértelmű a védőoltások magas hatékonysága. A kínai a leggyengébb, de ez is hatásos, a Janssen-hez nem volt elég idő a vizsgálatra.
Közérdekű
Vizsgálat indul a Városháza-ügy miatt Budapesten
Privátbankár.hu | 2021. november 24. 16:47
A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén - ellenzéki javaslatra - a képviselők vizsgálóbizottság felállításáról döntöttek a Városháza-ügy miatt.
Közérdekű
Koronavírus: soha nem volt még ennyi új fertőzött
Privátbankár.hu | 2021. november 24. 09:44
Korábban még nem regisztráltak itthon soha annyi új koronavírus-fertőzöttet, mint kedden. Az áldozatok száma egyelőre nem hozott újabb negatív rekordot.
Közérdekű
Megnyugodhat, akinek a műszaki vizsgája a vészhelyzet alatt járt le
Privátbankár.hu | 2021. november 24. 06:52
A veszélyhelyzettel összefüggő egyes szabályozási kérdésekről szóló törvény módosítását kezdeményezte a kormány. A jogszabály a korábban lejárt okmányok kapcsán is tartalmaz módosítást.
Közérdekű
Óriási a baj Szlovákiában, országos kijárási tilalomról beszél az elnök
Privátbankár.hu | 2021. november 24. 06:20
Zuzana Caputová szlovák államfő országos kijárási tilalom haladéktalan bevezetését sürgette kedden, miután a kórházak az egészségügyi ellátórendszer összeomlására figyelmeztettek a koronavírussal fertőzöttek magas száma miatt.
Közérdekű
Sok az új oltás, de a járvány nem lassít
Privátbankár.hu | 2021. november 23. 09:22
171 halott, 6518 új fertőzött tegnap óta, de az oltási akcióhét is erősen indult: 105 ezren kértek harmadik, megerősítő oltást, több mint 18 ezren pedig végre elszánták magukat az első oltásra is.
Közérdekű
Védettségi igazolvánnyal mehetnek csak be a szülők majd az iskolákba
Privátbankár.hu | 2021. november 23. 08:05
A rendelkezés december 1-től léphet hatályba, akinek nincs védettségi igazolványa, az pedig csak egy kijelölt pontig mehet majd be az épületekbe.
Közérdekű
A Moderna véd a legjobban, de harmadik oltásra mindenkinek szüksége van
Privátbankár.hu | 2021. november 22. 16:45
Igen, az oltások nagyon nagy százalékban megvédenek a koronavírus okozta súlyos tünetektől és a halálos szövődményektől. De mostanra az is kiderült, hogy hosszú távon, illetve a Delta-variánssal szemben ez a védelem csökken, márpedig vakcinánként eltérő mértékben. A kutatási adatok alapján kimondható, hogy hosszabb távon a Moderna oltása biztosítja a legnagyobb védelmet, még a korábban nagyjából ugyanolyannak gondolt Pfizert is egyértelműen maga mögé utasítva.
Közérdekű
27 ezernél is több új korona-fertőzöttet találtak az országban
Privátbankár.hu | 2021. november 22. 09:16
Három nap alatt közel 400 beteg halt meg.
Közérdekű
Orbán Viktor: még csak most jön a járványhullám csúcspontja
Privátbankár.hu | 2021. november 19. 08:56
A miniszterelnök mindenkit a harmadik oltás felvételére kért, de beszélt a hatósági áras üzemanyagokról és arról is, hogy hamarosan a kisvállalkozók is lakossági árat fizethetnek az energiáért.
Közérdekű
Egy nap alatt több mint félezren kerültek kórházba koronavírussal
Privátbankár.hu | 2021. november 16. 09:28
165 beteg pedig meghalt.
Közérdekű
Koronavírus: átlépte az 5 ezret a kórházban kezelt betegek száma
Privátbankár.hu | 2021. november 12. 09:21
8 ezernél több új fetőzöttet azonosítottak, egy nap alatt 157 beteg került kórházba.
Közérdekű
Ingyenes koronavírus-szűrést indít két budai önkormányzat
Privátbankár.hu | 2021. november 9. 14:20
Ingyenes koronavírus-szűrést indít az I. és II. kerület önkormányzata.
Közérdekű
Covid: 214-en haltak meg a hétvégén
Privátbankár.hu | 2021. november 8. 09:55
Az elmúlt három napban 17 834 új fertőzöttet igazoltak. Ezzel a járvány kezdete óta összesen 909 998 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 31 398 főre emelkedett.
Közérdekű
Az oltatlanok nehéz helyzetbe kerülnek Ausztriában
MTI | 2021. november 8. 06:58
A járványügyi helyzet romlása miatt Ausztriában szigorítások léptek hatályba hétfőn a koronavírus ellen be nem oltottak számára.
Közérdekű
Oltás: már 10 millió brit megkapta a harmadik adagot is
MTI | 2021. november 8. 06:34
Meghaladta a tízmilliót a koronavírus elleni oltásokból beadott harmadik dózisok száma Nagy-Britanniában. Az eddig beadott első, második és harmadik oltási adagok együttes száma 106 millió felett jár.
Közérdekű
Szigorítanak Szlovéniában- betiltják a nyilvános összejöveteleket
MTI | 2021. november 6. 15:55
Újabb szigorításokat vezetnek be hétfőtől Szlovéniában: tilos lesz nyilvános összejövetelt tartani, be kell zárni az éjszakai szórakozóhelyeknek, és szigorítanak az európai digitális Covid-igazolványok alkalmazásán is.
Közérdekű
Már 249 millió emberfertőződött meg koronavírussal a világban
MTI | 2021. november 6. 08:51
A világon 249 134 481 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak eddig hivatalosan a járvány alatt, a halálos áldozatok száma 5 038 372 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai szerint.
Közérdekű
Horvátországban is durvul a járványhelyzet
MTI | 2021. november 5. 15:41
Horvátországban újabb szigorításokat vezetnek be: korlátozzák a nyilvános összejöveteleket, és kiterjesztik az uniós digitális Covid-igazolványok használatát - jelentette be a válságstáb pénteki sajtótájékoztatóján.
Közérdekű
Most mit mond Pintér Sándor a 83 újabb elhunytra?
Privátbankár.hu | 2021. november 5. 09:52
Megint nőtt az egy nap alatt elhunyt vírusbetegek száma Magyarországon.
Közérdekű
Az oltatlanokat szigorúan korlátozni kellene
Privátbankár.hu | 2021. november 5. 07:54
Mondta ezt Boldogkői Zsolt virológus az RTL Híradójának.
Közérdekű
6 ezernél is több új fertőzött - április közepe óta nem volt ennyire rossz a helyzet
Privátbankár.hu | 2021. november 4. 09:28
Miközben meghalt 107 koronavírusos beteg.
Közérdekű
Újabb bizonyíték a negyedik hullám durvulására
Privátbankár.hu | 2021. november 4. 07:23
Emelték a készültséget, újabb kórházakat vonnak be a koronavírusos betegek ellátásába.
Közérdekű
Tovább romlanak a napi korona-adatok, most 74 beteg halt meg
Privátbankár.hu | 2021. november 3. 09:14
2595 új fertőzöttet azonosítottak.
Közérdekű
Koronavírus: több mint 300 beteg lélegeztetőgépen
Privátbankár.hu | 2021. november 2. 09:42
Érdemben csak a második oltásokat megkapók száma nőtt az elmúlt 24 órában.
Friss
Vásárló
Fontos hír jött a benzinről, már ne tankoljon hétfőig!
Pünkösd hétfőn tovább csökkennek az üzemanyagárak.
14 órája
MBH Bank elemzés
-
A fogyasztás fellendülése lehet a gazdasági növekedés alapja2024. április 30. 15:22
-
MBH: az év második felében várható erőteljes munkaerőpiaci javulás2024. április 26. 12:55
-
Mit jelez Matolcsy Györgyék lépése?2024. április 23. 17:12
-
Hiányoznak az uniós pénzek az építőiparban és a megszorítások is ártanak2024. április 12. 14:07
-
Már látni, mikor jöhet új világ a kamatcsökkentésnél2024. március 26. 17:17
-
Már látni, hol lesz az alapkamat év végére?2024. február 27. 17:43
-
MBH Bank: a magas infláció miatt az inaktívak visszatértek a munkaerőpiacra2024. január 26. 15:45
Piac&Profit cikkei
-
Viharfellegek a magyar cégvilág felett – a kilátások sem mutatnak jót
05:05
-
Sorra dőlnek a negatív rekordok, évek óta nem épült ennyire kevés lakás
16:04
-
Újra megműtötték Robert Ficót
15:03
-
Pátyra költözött a dm márkás termékek nemzetközi elosztó központja
14:02
-
Rejtély, milyen állapotban van Robert Fico
13:01
Turizmus Online cikkei
-
Egészségnap a hévízi Hotel Európa Fit****superior vendégtereiben
19:07
-
Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”
18:06
-
Arisztokratikus, prémium minőségű natúrkozmetikumok modern embereknek
12:12
-
Az idei év legjobb pezsgőjét kóstolhatjuk a főváros tetején
09:09
-
Nemzetközi építészeti díjat nyert a KÖZTI két projektje
08:08
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Ezért kellett új ellenséget keresnie a kormánynak: sosem láttunk még ilyet a magyar boltokban
2024. május 9. 05:36
-
Szomorú hír fogadta a Budapestről hazaérkezett Hszi Csin-pinget
2024. május 13. 09:12
-
Putyin ma éjjel nem fog jól aludni, a szlovákok is beszállnak Ukrajna felfegyverzésébe
2024. április 20. 17:13
-
Orbán Viktor erre biztosan kitérne a hitéből: 400 milliárd euró közös pénzt fordíthatna fegyverkezésre az Unió
2024. május 8. 05:39
-
Ezt a tüntetést még Magyar Péter is megirigyelné - elképesztő felvételek érkeztek Tbilisziből
2024. május 2. 10:59
top 24
-
Fontos hír jött a benzinről, már ne tankoljon hétfőig!
2024. május 17. 18:35
-
Sorra foglalja el a településeket az orosz hadsereg Kelet-Ukrajnában
2024. május 17. 19:46
-
Fordulat történt a forintnál? Warren Buffet bevásárolt
2024. május 17. 12:17
-
A magánnyugdíjpénztárak megszüntetése megrendítette a bizalmat
2024. május 17. 10:39
-
Nem kéne itthon is eljutni odáig, mint Szlovákiában – A hét videója
2024. május 17. 19:07